Az Atacama-sivatag keze

Az Atacama-sivatag Chile és Peru területén az Andok és a Csendes-óceán között terül el. A csodás sivatag hossza 1000 kilométeres, széltében pedig legfeljebb 160 kilométer. Ez a sivatag a Föld egyik legszárazabb térsége. A nagy szárazság oka az egyik oldalán elterülő Andok, a másik oldalán pedig parti hegység. Az Atacama sivatag annyira száraz, hogy a környezetében lévő 6800-as magasságban lévő hegyek nem rendelkeznek gleccserekkel. Az átlagos csapadékmennyiség chilei Antofagasta-nál 3 mm évente és volt olyan, amikor ezen a területen 40 évig egyáltalán nem esett eső. Innen 75 kilométerre található az akár őskori monstrumnak is tekinthető Mano del desierto, azaz a Sivatag keze, az igazság azonban az, hogy 1992 készítette egy Mario Irarrazabal nevű szobrász. Messziről először úgy tűnik, mintha a kézhez egyszer csak felbukkanna egy emberi alakzat is, de ahogy közeledünk felé, rájövünk, hogy már csak a sivatag homokjából kiérő kezét láthatjuk. Az Atacama-sivatag egyik látványossága 11 méter magas, és az "Emlékmű a megfulladtakhoz" címet viseli.

szobor szobrászat érdekes

 0
Tovább

Téli jelenetek régi hólapátokból

A Nebraska-i Chester falu régi iskolájában 33 000 négyzetmétere élő és dolgozó Cindy Chinn alkotásai. A művész régi rozsdás szerszámoknak ad új életet.

hihetetlen érdekes szobrász

 0
Tovább

Egy szöcske maradványait fedezték fel Van Gogh egyik festményén

Egy szöcske maradványait találták meg Van Gogh egyik festményén, egy amerikai múzeumban. A kis barna rovar maradványait a posztimpresszionista festőóriás Olajfák (Les oliviers) című 1889-es képének bal alsó sarkában fedezte fel Mary Schafer, a Kansas City-i Nelson-Atkins művészeti múzeum igazgatója a festékrétegek elemzése közben.A szöcske a festő által nagy lendülettel felvitt festékbe ragadt bele, és mivel semmiféle mozgás nyoma nem fedezhető fel a rovar teteme körül, az minden bizonnyal már döglött volt, amikor rákerült a képre.

festmény festészet érdekesA döglött szöcskemaradvány felfestésének egyik oka, hogy hogy Van Gogh is sokszor festett a szabadban, és a szél gyakran fújt rá a képekre rovarokat, porszemeket, fűszálakat. Egy levélben, amelyet 1885-ben küldött testvérének, Theónak, a Van Gogh azt írja, hogy a neki festett négy képről nagyjából 100 legyet távolított el.

festmény festészet érdekes

A kansasi múzeumban őrzött festmény része egy 18 darabból álló sorozatnak, amelyet a festő az olajfáknak szentelt, és amelyet halála előtt egy évvel, 1889-ben Saint-Rémy-de-Provence-ban festett, a szanatóriumban, ahova beutalták. A Nelson-Atkins múzeumban tüzetes elemzésnek vetik alá az ott lévő mind a 104 francia festményt.

festmény festészet érdekes

Forrás: www.erdekesvilag.hu

 0
Tovább

Madárházikó művészi szinten

Thomas Dambo dán művész madárházikókat készít hulladékfából, 2006-ban kezdett bele projektjébe, azóta több mint 3500 házikót készitett közterekre...

street art utcai művészet érdekes újrahasznosított

 0
Tovább

Simon Beck óriási hóba taposott rajzai

Simon Beck alkotásait ba tapossa, fent a hegyek között, ahol nagyobb sík felületekre készít igen komplex alakzatokat, melyek mérete sokszor focipálya nagyságú. Bonyolult, hóba taposott rajzai órákig készíti. Az Oxfordban végzett térképkészítőnek általában 5 órára van szüksége egy-egy hórajz megalkotásához.

művészet érdekes hihetetlen oriási szép hóSimon Becknek jó oka van arra, hogy az önkifejezés ezen módját választotta, ugyanis egészségügyi okokból nem űzhet sportokat, csak gyalogolhat. Egyszer pedig úgy döntött, produktívan is tölthetné a gyaloglást, ezért elkezdett formákat taposni a hóba. Simon saját bevallása szerint még éjjel is folytatja a munkát, ha kell egyetlen fejlámpa segítségével. Hiszen az egész alkotás geometria, ha előre kiszámolja a lépéseit, akkor nem baj, hogy nem látja a teljes formát.

művészet érdekes hihetetlen oriási szép hó

 0
Tovább

Állatokká változtatta modelljeit a testfestő művész

Shannon Holt gyakorlatilag vászonnak használja az emberi testet, kihasználva annak háromdimenziós mivoltát, hogy kiegészítse a festék által mutatott koncepciót.

érdekes testfestés hihetetlen festés body art

 0
Tovább

Hihetetlen képek kagylókból

Rowan Mersh Londoni művész különböző tengeri kagylókból készült hihetetlen alkotásai.

hihetetlen érdekes különleges

 0
Tovább

Elképesztő egybeesések a fotókon

A londoni fotós, Denis Cherim olyan fényképeket készít, ahol a természet és a véletlen gyönyörű összhangba rendezi a valóságot. A képek megmutatják, hogy bármilyen részletben ott lehet a szépség, a harmónia amelyek kihangsúlyozzák a bolygónk egyensúlyát, csak meg kell látni.

fotó fotóművészet érdekes

 0
Tovább

"Állati" szobrok BORDALOII-től 

Bordalo II liszaboni utcai művész legújabb kiállitása egy elhagyatott raktárban tekinthető meg. A tárlat különlegessége, hogy minden alkotás szemétből készűlt és a központi eleme az állatvilág, a művész ezzel kívánta felhívni a figyelmet a mértéktelen környezetszennyezésre.

utcai művészet szobor szemét szemét szobor érdekes street art

 0
Tovább

Fényfestés az esőerdőben

Philippe Echaroux francia fotós és street art művész különleges ötlettel állt elő, hogy felhívja a figyelmet az esőerdők pusztítására, illetve az eltűnőben lévő bennszülött törzsekre. A fotós az Amazonas-medencében, Brazíliában kereste fel a Suruí törzset, akikről portrékat készített, majd az éjszaka folyamán a felvételeket egy vetítő segítségével "felfestette" az esőerdő fáira. A látványos fényfestéssel azt szeretné szemléltetni a világgal, hogy a fák kivágásával és az esőerdők mértéktelen pusztításával nemcsak a Földet és állatvilágot veszélyeztetjük, hanem az amazóniai indiánok élőhelyét is. Mint azt Philippe Echaroux mondta: a fák kivágása az esőerdőben élő emberek életébe kerül.

fotóművészet érdekes hihetetlen land art fotó

 0
Tovább

Napi művészet

blogavatar

Minden, ami művészet, ami szép, ami érdekes, ami...

Facebook

Hirdetés

loading...

ADS