Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mellével festi képeit a művésznő

A 34 éves, magyar származású Kira Ayn Varszegi 2001-ben alkotta meg első olyan festményét, amit ecset helyett a mellével készített. A Connecticutban élő nő azóta több ezer ilyen alkotást készített. A festményeket interneten lehet megvásárolni, és van olyan darab, aminek ára 800 dollár. A 85F-es mellmérettel rendelkező festőnő elmondta, szívesen kísérletezik, próbál ki új módszereket. Alkotásaival az a célja, hogy érzelmeket váltson ki az emberekből, hogy beszédtémát adjon nekik, hogy mosolyra fakassza őket, vagy remek dekorációként szolgáljanak.

festmény mellével festett érdekes

 0
Tovább

Dánia leghiresebb szobra: The Little Mermaid 

A kis hableány (The Little Mermaid), Koppenhága, Dánia, a Kis Hableány szobra bármely kicsi is, Koppenhága legismertebb látnivalója. A Hans Christian Andersen mesefigurájáról mintázott szoborról készült a legtöbb fotó a világon. H.C. Andersen meséje először 1837-ben jelent meg, és a történetből színre vitt balett oly nagy hatással volt a Carlsberg sörfőzde tulajdonosára, Carl Jacobsenre, hogy elkészíttette a Kis Hableány szobrát.

leghiresebb szobor

 0
Tovább

Elképesztő utcai művészet

Óriási házfalakra fest bámulatos egyedi stílusú műremekeket Julien Malland, akit Seth Globepainter néven is ismer a szakma. A párizsi születésű művész döbbenetes munkáira joggal mondhatjuk, hogy a graffiti bizony lehet magasművészet.


utcai művészet falfestés grafiti

 0
Tovább

Vincent van Gogh festmény egy 1,2 hektáros mezőn

A Minneapolisi Művészeti egyetem megbízásából alkotta meg egy mezőn a 64 éves művész, Stan Herd, az 1889-es Vincent van Gogh festmény túlméretezett reprodukcióját. Az 1,2 hektáron elterülő "olajfák sárga nappal" című festmény túlméretezett utánzata élő növényekből a minnesotai Eaganben látható.

érdekes hihetetlen művészi

 0
Tovább

Biciklivel rajzol a térképre a kerékpáros

Stephen Lund naponta 70 kilométert teker le, és egy GPS-es alkalmazás segítségével kerékpározásával a várostérképekre különböző dolgokat rajzol. Mióta a projektet elkezdte, több, mint 22000 kilométert tekert le (leghosszabb rajzához 220 kilométert kellett megtennie).

érdekes hihetetlen biciklivel rajzolt

 0
Tovább

Műalkotás 14 ezer mentőmellényből

Ai Weiwei Kínai művész a Leszbosz szigeténél partot ért, vagy a tengerbe veszett menekülteknek állított emléket a német fővárosban, használt mentőmellényekből. A művész 14 ezer mentőmellénnyel burkolta be a Konzerthaus Berlin hat hatalmas oszlopát. Az installáció egy egyszerű gesztus, de hatalmas, látványos és tapinthatóan valós emlékműve a sok ezer menekültnek. A 14 ezer mentőmellényt a leszboszi önkormányzat adományozta a művésznek, alig több mint egy hete. A mellényeket a menekültek hagyták hátra, tehát használt eszközökről van szó - mindegyik mellény egy-egy élettörténet hordozója.

installáció művészet Ai Weiwei Műalkotás

 0
Tovább

Kézműves zombis poharak

Az agyagból és epoxigyantából készült rémisztő zombis bögrék Turkey Merck Pottery munkái.

kerámia zombi agyagedény halloween

 0
Tovább

Hiperrealista rajzok kaktusz leveleken

Ahmad Yasin palesztin művész hihetetlen munkái, hiperrealista rajzok kaktusz leveleken.

Hiperrealista rajz érdekes

 0
Tovább

Hihetetlen ceruza és tinta rajzok

Hihetetlen ceruza és tinta rajzok Alfred Basha-tól, akinek legújabb sorozatában az állatvilág egyesül a növényvilággal...

részletes rajz

 0
Tovább

Szivárványszínűre festetették egy mexikói település házait

A mexikói Palmitas település domboldalra épült házait a kormány megbízásából varázsolta szivárványszínűvé egy fiatal utcai művészekből álló csoport, a Germen Crew. A csapat örömmel fogadta el a felkérést. A művészek összesen 209 házat, illetve húszezer négyzetméter homlokzatot varázsoltak újjá a helyi közösség együttműködésével. A nagyszabású akció célja a település rehabilitálása mellett a közösség egyesítése volt. A végeredmény pedig fantasztikus lett.

utcai művészet street art falfestés

 0
Tovább

Napi művészet

blogavatar

Minden, ami művészet, ami szép, ami érdekes, ami...

Facebook

Hirdetés

loading...

ADS